Kiknek ajánlom?

Azoknak, akik szeretnének fejlődni, előrelépni a munka-karrier, vagy a magánélet-egészség vonatkozásában, illetve mindezeket egyensúlyba szeretnék hozni.

 

Három kiemelkedően fontos területe van az életünknek: MUNKA, MAGÁNÉLET, EGÉSZSÉG.

Teljes élet - Egyensúlyban a 3 életterület

Teljes élet – Egyensúlyban a három életterület

Az első terület a munka, karrier, hivatás, pénz – összefoglalóan MUNKA.

Az egyik legmeghatározóbb terület a munkánk és az általa megteremtett anyagi forrásaink. Ez szükséges az önbecsülésünkhöz, a megélhetésünkhöz, a minőségi élet megteremtéséhez. Attól függően, hogy életpályánk mely szakaszában vagyunk sokféle célt jelölhetünk ki, például hogy egy jobban fizető, vagy felelősségteljesebb állást találjunk, vagy még hatékonyabb vezetővé váljunk. Ha karrierváltást fontolgatunk, akkor a célunk a valódi hivatás megtalálása, az önmegvalósítás, a kitejesedés, mégpedig oly módon, hogy megfelelő anyagi biztonságot nyújtson számunkra.

Amennyiben a Karrier-, vagy Útkereső vagy, bővebb információért kattints ide.

Ha KKV tulajdonosként szeretnél hatékonyabb vezető lenni, vagy több szabadidőt teremteni magadnak, akkor a folytatásért kattints ide.

 

A másik nagyon fontos életterületünk az otthon, család, barátok – Röviden: MAGÁNÉLET

Az emberi kapcsolataink tartoznak ide és célunk lehet az otthonteremtés, boldog párkapcsolat kialakítása, családalapítás, gyermekvállalás, rokoni, baráti kapcsolatok ápolása.

 

Boldog párkapcsoatot, családot, otthont szeretne?

Boldog párkapcsolatot, családot, otthont szeretnél?

Fordulj hozzám bizalommal, ha:

  • szeretnél javítani a jelenlegi párkapcsolatodon, hogy boldogabban éljétek a mindennapokat
  • szeretnél gyermeket, de a párod nem (vagy fordítva)
  • komoly dilemmád van, és szeretnél dönteni (pl. vele vagy nélküle)?
  • párkereső vagy és szeretnéd végre megtalálni életed párját
  • már régóta egyedülálló vagy és elveszítetted a hitedet, a motivációdat a párkereséssel kapcsolatban
  • konfliktusod van valamely családtagoddal (pl. kamasz gyermek, szülők, anyós/após)
  • csalódtál valakiben és nem tudod, hogy kezeld
  • úgy érzed, uralkodnak rajtad, és szeretnél a saját magad ura lenni.

 

A harmadik fontos terület az egészség, vitalitás, helyes életmód – egyszóval EGÉSZSÉG

 

Healthy lifestyle concept

 

Akik az egészségük érdekében cselekednének

Az egészségünk megőrzésének előfeltétele a másik két területen a stresszfaktorok minimalizálása. Többek között fontos  az elegendő szabadidő teremtése, a feltöltődés, a szórakozás, a testmozgás és a helyes étrend. Itt abban tudok segíteni, hogy egy új, egészségtudatosabb életmódot vezess be az életedbe, ha kész vagy tenni azért, hogy az egészségedet megőrizd, vagy helyreállítsd.

Az egészség a természetes állapotunk. Ha egészségesek vagyunk, azt nem igazán vesszük észre. Csak akkor becsüljük meg, ha már kezdjük elveszíteni, vagy ne adj’ Isten megbetegedtünk. Ha tartósan fennálló betegség támad meg bennünket, akkor ez hosszútávon az életminőségünkre negatív hatással lesz (teljesítményünk csökken, önbizalmunk, önbecsülésünk és megélhetésünk romlani kezd). Ezért kell tehát megbecsülnünk és karban tartanunk az egészségünket. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy tűzoltás helyett proaktívan álljunk a dolgokhoz, gondolkozzunk és cselekedjünk előre. Ebben tudlak elsődlegesen támogatni.

Happiness formula

 

Coach-ként a fent említett esetek bármelyikében hatékonyan tudok segíteni. A coaching módszertana ugyanis azonos elvekre épül, mindössze az alkalmazott technikák változnak. Számtalan coaching technika áll a rendelkezésemre és mindig személyre szabottan és az adott problémához legmegfelelőbb eszközt használom, hogy a leghatékonyabban tudjam segíteni a hozzám fordulókat céljuk elérésében. Ha úgy érzed, bármelyik témában, támogatásra, inspirációra lenne szükségedkeress meg és én segítek, hogy úgy élj, ahogy valóban szeretnél!